Heves tüntetésekhez vezetett Örményországban, hogy az ország vezetése úgy döntött, négy falut visszaad a szomszédos Azerbajdzsánnak, melyeket még a két ország között a Szovjetunió felbomlása idején kitört első hegyi-karabahi háborúban szállt meg. Jereván békeszerződésre törekszik a nála katonailag sokkal erősebb Azerbajdzsánnal, ennek érdekében megkezdték a határok pontos kijelölését. A béketörekvések ellenére a retorika sokszor még mindig háborús, az örmény lakosság pedig egyre jobban tart attól, hogy a szomszédos ország támadást indíthat ellenük. Az orosz békefenntartók eközben kivonultak Hegyi-Karabahból, így most már csak Azerbajdzsánon és Örményországon múlik, mihez kezdenek egymással.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Örményországot – írja a Reuters.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Antony Blinken amerikai külügyminiszter április 4-én Brüsszelben találkozik Nikol Pasinján örmény miniszterelnökkel. A találkozó hátterében az azzal kapcsolatos egyre növekvő félelmek állnak, hogy Azerbajdzsán és Örményország között újabb háború törhet ki – írja a Politico.
Oroszország szerdán közölte, hogy aggasztónak tartja az Örményország politikai vezetése által Moszkva felé irányuló sértő retorikát és ultimátumokat – írja a Reuters.
Örményország szerdán bejelentette, nem vesz részt a Moszkva vezette katonai szövetség, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) ülésein, és jelenleg nincs állandó képviselete a szervezetben – írja a Reuters.
Örményország nem szövetségese Oroszországnak az Ukrajna elleni háborúban, és az ország katonai együttműködési projektjei nem irányulnak egyetlen ország ellen sem - közölte Nikol Pasinján örmény kormányfő a The Daily Telegraph című brit napilapban megjelent interjúban.
Nikol Pasinján örmény miniszterelnök azzal vádolta Oroszországot, hogy nem szállította le az országnak azokat a fegyvereket, amelyeket az már ki is fizetett neki – írja az orosz TASZSZ hírügynökség alapján a Reuters.
Moszkva szerint az, hogy Nikol Pasinján örmény miniszterelnök nem megy el az Oroszország vezette Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete csúcstalálkozójára, Örményország legújabb oroszellenes lépése, amely mögött valójában a Nyugat áll – írja a Reuters.
Örményország nem lát előnyt abban, hogy megtartsa az orosz katonai támaszpontokat területén, miután Azerbajdzsán visszaszerezte a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahot - jelentette ki Nikol Pasinján örmény miniszterelnök a The Wall Street Journal című amerikai lapnak adott, szerdán közzétett interjúban.
Örményország készen áll arra, hogy békemegállapodás keretében rendezze kapcsolatait Azerbajdzsánnal - jelentette ki az örmény miniszterelnök kedden az Európai Parlament plenáris ülésén elmondott felszólalásában.
A Hegyi-Karabahban élő örmények elköltöznek Örményországba, mert nem akarnak azeri fennhatóság alatt élni, és félnek a velük szembeni esetleges etnikai tisztogatástól – jelentette be vasárnap az önhatalmúlag kikiáltott Hegyi-karabahi Köztársaság elnöki tanácsadója.
Kiújultak a tüntetések Jerevánban, az örmény fővárosban péntek reggel, a rendőrség a tiltakozások 26 résztvevőjét előállította – közölte az örmény belügyminisztérium.
Azeri beszámolók szerint erőik több helyen áttörték az érintkezési vonalakat Hegyi-Karabahban, a frontvonal gyors ütemben omlik össze. Nikol Pasinján örmény kormányfő ugyan elítélte az azeri támadást, de azt mondta, az örmény haderő nem avatkozik be a konfliktusba. Az örmény fővárosban, Jerevánban azonban Pasinján szavaira nagy tömeg gyűlt össze, amely megpróbál betörni a kormányzat épületébe. Árulónak nevezték a miniszterelnököt, és lemondását követelik. Közben Recep Tayyip Erdogan török elnök is megszólalt a konfliktusról.
Közös hadgyakorlatot fog tartani az Egyesült Államok Oroszország egyik katonai szövetségesével, Örményországgal. Az örmény–orosz kapcsolatok az elmúlt napokban jelentősen romlottak: Nikol Pasinján örmény kormányfő azzal vádolta meg Moszkvát, hogy nem védi meg szövetségesét, majd arról jöttek hírek, hogy Jereván humanitárius segélyt küld Ukrajnának. A feszültséget tovább növeli, hogy az örmény parlament a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumának ratifikálására készül. A hágai székhelyű bíróság volt az, amely szeptemberben elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen.
Közös hadgyakorlatot tart az örmény hadsereg az Egyesült Államokkal jövő héten – jelentette be szerdán az örmény védelmi minisztérium.
Az ukrajnai háború kitörése óta először Örményország humanitárius segélyt küld Ukrajnának – írja az Institute for the Study of War (ISW) hétfői jelentése a Szabad Európa Rádió / Szabadság Rádió örmény kiadásának cikke alapján.
Moszkva szerint ez a 12. megszállt település.
Úgy tűnik nem csak az ukrán légvédelem gyengélkedik mostanában.
Becsei András a Portfolio Checklist szombati különkiadásának vendége volt.
Nagy tervekkel álltak elő.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.